2017. október 29., vasárnap

Mentes sütik, ráérős reggelik


Budapest egyik felkapott reggeliző helyén találkozunk Dorkával, aki nagy csomagokkal felpakolva érkezik. Az egyik vállán a fotóstáskája lóg, hiszen innen egy fotózásra siet, a másik kezében egy saját készítésű, festett tábla, amiért hamarosan érkezik a leendő tulajdonosa. Blogot ír, kézműveskedik, és az egyik legmenőbb start-up, a Breakslow megvalósítója. Neer Dorkával a mentes étkezésről, a gastro coachingról és arról beszélgettünk, hol ehetjük a legjobb reggeliket a városban.

Több, gasztronómiához köthető kezdeményezésben is részt veszel. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod, akkor mit mondanál magadról, mivel foglalkozol?
Ez egy nehéz feladat. Sok mindennel foglalkozom, ami gasztronómia, de emellett van egy civil főállásom, közgazdász végzettségem van. Pár éve írom a blogomat, szerkesztem az Instagram oldalamat, és egy kreatív, csajos projektben is részt veszek, ez az Our Little Creations, amit a Szotyi művek bloggerével, Romics Beával közösen álmodtunk meg.


Honnan jön a vonzódás a gasztronómiához?
Ez nagyon régről: apukám első szakmája szakács volt, jogi tanulmányai után puszta érdeklődésből a nővérem is elvégezte ezt a képzést. Ő nemrég a cukrász iskolát is befejezte, csodás sütiket készít és KenyérCake néven ír blogot. Egész életemben ezt láttam, nálunk mindig volt otthon házi sütemény, ebben a közegben nőttem fel, és valószínűleg innen ered ez az erőteljes vonzalom.

A blogod a Mégmentesebb nevet kapta. Miért kezdted el írni?
A legelső munkahelyemen dolgoztam, amikor éreztem, hogy egészségileg valami nincs rendben. Ekkor láttam be, hogy jobban kell figyelnem magamra, és gyakorlatilag ettől kezdve a mai napig keresem a megoldást azokra a problémákra, amik befolyásolják a mindennapjaimat, a közérzetemet. Két éve kezdtem el egy komolyabb diétát, és ekkor döntöttem el, hogy elindítom a blogomat. Az volt vele a célom, hogy ha bárki van, aki hasonló cipőben jár, mint én, akkor találjon némi segítséget, ötleteket.

A „mentes” élet mennyire nehezíti meg a mindennapjaidat? Akár egy kávézóba beülve, akár a saját konyhádban mennyire tudod ezt áthidalni?
Az az érdekes ebben, hogy nyugati orvoslás szerint kimutatható érzékenységem nincs. Pont ez a nehéz benne, hogy az orvosok sem tudnak vele mit kezdeni. Van, aki el sem ismeri, hogy létezik ilyen, nem tudják az eredetét, és hogy mit kellene ellene tenni. A nehézség tehát, hogy fogalmam sincs, mi okozza a rossz közérzetem. Az lenne a legjobb, ha ki lehetne tapasztalni, hogy mitől vagyok jól, de ami egyik nap jó, az a másik nap már nem. 


Ez azt jelenti, hogy marad a kísérletezés otthon is, ha főzöl vagy sütsz?
Pontosan. Van néhány dolog, amiről már biztosan tudom, hogy nem reagálok rá jól és ezeket próbálom kerülni, ilyenek például a rostok. Ezt borzasztó nehéz volt elfogadnom, hiszen a csapból is az folyik, hogy milyen fontos a rostbevitel és egy valamirevaló egészségtudatos ember szinte rostot eszik rosttal. De ez egy nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, néha még ma is próbálkozom teljes kiőrlésű termékekkel, de mindig megbánom.  A receptek kísérletezésével kapcsolatban pedig a legelején, amikor elkezdtem az életmódváltást, előfordult, hogy nem úgy sikerült például egy süti, ahogy szerettem volna, de most már elmondhatom, hogy ismerem annyira az alapanyagokat, hogy ha nem is elsőre lesz tökéletes, de másodjára már tudom, hogy mit kell rajta változtatni. Így azért könnyebb már szerencsére.

Miket szeretsz sütni?
Sütni mindent, még teljesen klasszikus süteményeket is. A saját receptjeimnél arra nagyon figyelek, hogy amit készítek, az cukormentes legyen mindenképpen, és nagyon igyekszem, hogy minél kevesebb hozzáadott zsiradékot tartalmazzon.

A receptjeiddel kapcsolatban milyenek a visszajelzések?
Nagyon kedves visszajelzéseket kapok, hogy használják és szeretik a receptjeimet. Ez nagyon jól esik, mert nem hittem volna, hogy ez ennyire fel tudja tölteni az embert. Amikor pedig egy-egy receptem bekerült a Kifőztük magazinba és a JOY magazinba, az maga volt a megtestesült álom. Remélem, hogy lesz még részem hasonló megtiszteltetésben. 


A blogírás mellett gastro coach is vagy. Ez mit takar pontosan?
Ez egy teljesen friss dolog, a nyáron végeztem el ezt a képzést. Sejtettem, hogy a sokféle érzékenységemnek biztosan van lelki eredete is. Egyébként tudni kell, hogy az ún. irritábilis bél szindróma (IBS), amivel én is küzdök, a 20 és 30 év közötti fiatal nőkre a legjellemzőbb és nagyon gyakori betegség, de a legtöbben nem is tudnak róla, csak nem érzik jól magukat. Viszont sokan nem járnak utána, vajon mi is állhat a háttérben, de leggyakrabban erős stressz hatására jelentkezik. Elkezdtem tehát a lelki oldalával is foglalkozni ezeknek a tüneteknek, és akkor találtam a gastro coach képzést. A gastro coaching a life coachinghoz hasonlóan a lélekkel foglalkozik, de a táplálkozási szokások felől közelíti meg a problémát, hiszen ebből rengeteg dologra lehet következtetni. Az ízlelés és az érzelmi világ szinte szétválaszthatatlan egymástól.

Egy másik, egyre sikeresebb kezdeményezés, aminek az egyik szíve-lelke vagy, az a Breakslow. Hogyan jött az ötlet és mi a lényege?
Az ötlet a társamtól, Debre Zoltántól származik. 2016 májusában indult el az oldal, én kevéssel előtte csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez. Zoli keresett meg azzal, hogy reggeli nagykövetekre lenne szüksége a projekthez, és hogy volna-e hozzá kedvem, végül társak lettünk. Ez egy abszolút pici start-up, ketten csináljuk, illetve van pár szuper csapattagunk is, például Iklódi Dóri (Iklódi Dóra gasztroblogger - wander. food. wonder) segít az online kommunikációban, Gruber Ági (Ágiiiiii Kicsi Világa) pedig a reggeli nagykövetünk lett.   
Komolyabban közel negyedik hónapja foglalkozunk vele. Az alapvető célunk, hogy olyan helyeket találjunk a városban, ahol bárki nyugodtan megreggelizhet, népszerűsítve ezzel a kényelmes, tudatos táplálkozás eszméjét is. Ezeket a helyeket ajánljuk a követőinknek, miután személyesen teszteltük és kóstoltuk egy adott reggeliző vagy kávézó kínálatát. 
Az oldalunkon több szempont alapján is böngészhetünk a tesztelt helyek között, illetve a tapasztalatainkat cikkek, válogatások formájában meg is írjuk. Rövid időn belül egy nagy fejlesztésünk készül el, nagyon sok új szűrőfunkcióval készülünk, figyelve például az allergénekre, továbbá a családbarát vagy kutyabarát jellemzőkre is. A küldetésünk, hogy mindenki megtalálhassa azt a helyet, amire éppen szüksége van. Emellett értékelési funkciót is bevezetünk, és van még pár ötlet a tarsolyunkban, melyek a következő fejlesztések részét képezik majd. Egy másik nagy újdonság lesz, hogy hamarosan a vidéki reggelizőhelyeket is feltérképezzük. 


Hogy választotok ki egy helyet, aminek megkóstoljátok a reggeli kínálatát?
Szerencsére elmondhatjuk, hogy most már egyre több hely keres meg minket azzal, hogy próbáljuk ki a reggelijüket. De például ha csak úgy sétálunk az utcán és meglátunk egy jónak tűnő kávézót, vagy amiről tudjuk, hogy hamarosan nyitni fog, akkor mi keressük meg őket. 
Nagyon fontos számunkra, hogy csak olyan helyeket ajánljunk, amiket tényleg érdemesnek tartunk rá, ezért igyekszünk minél több helyet személyesen is kipróbálni. Amikor „hivatalosan” kóstolni megyünk, akkor általában rábízzuk magunkat az ott dolgozók javaslatára, de ha barátokkal érkezünk, akkor mindig azt eszünk, amihez épp kedvünk van, vagy amiről nagyon jókat hallottunk, esetleg szép képeket láttunk róla. Persze azért már kialakultak szokásaink is, a férjem például, amikor csak teheti, rántottát rendel, és ez alapján rangsorolja magában a reggelizőhelyeket, és alapszabály, hogy mindenkinek mást kell rendelnie, hogy minél több fajta ételt meg tudjunk kóstolni.

Mit gondolsz, mennyire terjed itthon a reggeliző kultúra?
Én úgy látom, hogy egyre nagyobb teret kap, ezen dolgozunk mi is rengeteg energiával. Sok helyen, ha körbe nézel például itt is – az interjú a Zoska Reggeliző Kávézóban készült – a szerk. -, látható, hogy van már ennek kultúrája. Főleg inkább az Instagram használók körében nagyon népszerű a kezdeményezésünk, 18-35 év közötti nők a fő felhasználóink. Most indul viszont a specialty kávézó vonalunk is, szeretnénk ezzel a férfiak figyelmét is felkelteni.


Inkább a magyar közönség felé nyitottok vagy olvasnak titeket külföldiek is?
Abszolút szeretnénk a külföldiek felé is nyitni, ez is egy tervünk a jövőben. Instagramon egyre több külföldi követőnk van. A minap találtam egy cikket, amiben megemlítenek minket: egy finn lány járt Budapesten, aki a Breakslow-n nézte ki, hogy hova menjen. Ez nagyon jó érzés és minél több ilyet szeretnénk megélni.

Ilyen jellegű mozgalom külföldön is van? Mit tudsz erről?
Külföldön is terjed ennek a kultúrája, de, erre specializálódva, ahogy mi csináljuk, nem volt előttünk senki. Most már Barcelonában is van egy hasonló oldal, de ők egyelőre csak spanyol nyelven érhetőek el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése