2011. március 2., szerda

Káposztás pogácsa


Ha választanom kellene, a világ édességeit pogácsára cserélném. Volt szerencsém nagyon sok félét kóstolni, a sütésben viszont még szinte csak most bontakoztam ki. Nem is akármilyen fajtával, a káposztás pogácsával ismerkedtem a hétvégén, mely a legnagyobb rajongóm szerint nagymama-szintűre sikerült.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
2 tojás sárgája
1 egész tojás
1 kis pohár tejföl
Negyed fej káposzta
Bors
30 g élesztő
Pici tej és cukor

Az élesztőt a langyos, cukros tejbe morzsolom és kevés ideig állni hagyom. A lisztet egy nagy keverőtálba teszem, majd hozzáadom az élesztős tejet, a 2 tojás sárgáját, a tejfölt, a sót és a puha margarint. Alaposan összedolgozom, majd meleg helyen kelni hagyom a tésztát.
Ezalatt a káposztát nagyon apróra vágom, és kevés olajon a sóval és a borssal ízesítve dinsztelem, amíg puha nem lesz. Ha ezzel készen vagyunk és a tésztánk is szépen megdagadt, veszünk egy belisztezett gyúródeszkát. A tésztát még egyszer jól átgyúrom, és kb. 1 cm vastagságú téglalapot nyújtok belőle. A kissé kihűlt káposztát a tetejére simítom, majd hajtogatni kezdem alulról felfelé, fentről lefelé, és a két oldalát befelé. Ezek után újra kinyújtom azt. Ezt addig ismétlem, amíg a káposztát nem sikerül szépen beledolgozni a kelt tésztába.
A tészta tetejét késsel berácsozom, majd pogácsaszaggatóval (vagy egy feles pohárral) kis pogácsákat szaggatok belőle. A sütőt 200 fokra előmelegítem, majd egy kivajazott és lisztezett tepsire teszem a pogikat. A tetejüket a felvert egész tojással megkenem, és már mehetnek is be a sütőbe. Ha már szép pirosak, jöhet a következő kör.
Annyira finomra sikeredett, hogy pár napon belül újra meg kell ismételnem – a nagy halom pogácsa szempillantás alatt elfogyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése