Néha előfordul, hogy észre sem veszem, és órákat töltök el a tévé előtt a TV Paprikát bámulva. Nem történt ez másképp a legutóbbi hétvégén sem, amikor is sok ígéretes reggeli receptajánlat között erre a zsemlereceptre akadtam. Köszönet hát Rachel Allen-nek (és kedvenceinek)!
Hozzávalók (8 közepes zsemléhez):
450 gr kenyérliszt
1 tojás
2 kis pohár kefír
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
1 evőkanál lenmag
A lisztet egy keverőtálba szitáljuk, majd a hozzávalókkal lazán elkeverjük. Fontos, hogy ne gyúrjuk vagy dagasszuk a tésztát sokáig, éppen csak dolgozzuk el jól az összetevőket.
Egy tepsit kivajazunk és kilisztezünk, majd a kezünkkel tetszés szerinti nagyságú tésztadarabokat adagolunk ki rá. Nem baj, ha nincs teljesen zsemle formájuk, a sülés közben ugyanis szépen alakulnak majd. Ha szeretnénk őket egy kicsit formázni, lisztes kézzel gömbölyítsünk rajtuk. Nekem ebből az adagból 8 közepes zsemle jött ki. Előmelegített sütőbe tesszük, majd 210-220 fokon pirosra sütjük őket.
Isteni, ahogy a vaj elolvad rajta. A lenmag is nagyon jól illik hozzá, bár sajnos a képeken nem látszik, hogy egyáltalán lenne benne. Holnap reggel a lekváros változatot is kipróbáljuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése