2011. március 10., csütörtök

Meggyes batyuk

Surprise, surprise, megint akadt itthon egy kis leveles tészta, és mivel nem volt jobb dolgom péntek délután, nekiláttam hát, hogy valami finomságot készítsek uzsonnára, mire a legnagyobb "motiválóm" hazaér. A tészta mellett adott volt az anyukám által nyáron eltett meggylekvár, és az egésszel végeztem is röpke 25 perc alatt.


Hozzávalók:
1 leveles tészta (hengerbe csavarva kapható, nem fagyasztott, ebből kb. 18-20 darab lesz)
meggylekvár, illetve bármilyen édes töltelék, amihez kedvünk van

A leveles tésztát felvágom egyenlő nagyságú négyzetekre, és kézzel kissé mindegyiket kihúzom. A közepére egy kevés lekvárt teszek - nem kell túl sok, mert bár így is folyt ki egy kevés, de nagyobb mennyiség esetén szinte az egész kifolyna. A négyzetek 4 sarkát egymás felé hajtottam és amennyire csak lehet, összenyomtam, lezártam a nyitott részeket.
Egy tepsit sütőpapírral kibéleltem (ez amúgy is van a hengerben, illetve ha kifolyik a lekvár, a papírt egyszerűen csak kidobom és nem kell az odasült tölteléket a tepsi aljáról felkaparni), majd a kis batyukat felsorakoztattam.


Kb. 20 percig sütöttem őket 180 fokos sütőben, majd a sütési idő vége felé kissé lecsavartam a hőfokszabályzót, hogy piruljanak még egy keveset.
Van egy olyan érzésem, hogy nem fog sokáig tartani, de úgy a jó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése