2011. március 31., csütörtök

Sonkás-póréhagymás quiche juhtúróval

Már régóta szemezgetek ezzel a recepttel és főként egy pitesütővel, de most úgy döntöttem, nem várok tovább és kipróbálom. Az illata isteni, az íze nem kevésbé. Francia sós pite mindenféle finomsággal! Köszönet az ihletért a tejbegríz blognak!

Hozzávalók:
A tésztához:
250 gr liszt
1 tojás
10 dkg hideg vaj

A töltelékhez:
2 dl tejszín
2 evőkanál tejföl
3 tojás
ízlés szerint sonka, szalonna
fél szár póréhagyma
10 dkg juhtúró
só, bors
fél teáskanál sütőpor

A tésztát a hozzávalókból összegyúrjuk, majd fél órára a hűtőbe tesszük.
A tejszínt elkeverjük a tojásokkal és a tejföllel. A juhtúrót belemorzsoljuk és simára keverjük vele. A sonkát felkockázzuk, a póréhagymát felkarikázzuk és a tejszínes keverékhez adjuk. Sóval és borssal ízesítjük, a sütőport beleszórjuk. Egy kevés füstölt szalonnát is felkockázunk.

Ha eltelt a fél óra, a tésztát egy 26 cm-es forma alakjára nyújtjuk, de úgy, hogy peremet is tudjunk csinálni a pitének. A formát egy kicsit kivajazzuk, kilisztezzük és kibéleljük a tésztával. A tölteléket beleöntjük, a tetejét pedig megszórjuk a szalonnával.
45 percig 180-200 fokon sütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése