2011. március 8., kedd

Túrógombóc házi lekvárral

Akárki akármit mond, nekem a túrógombóc lekvárral az igazi. Sajnos a tejfölös változat nem igazán ragadta meg a fantáziámat, így nem is erőltetem. Pirított morzsával, porcukorral és sok-sok lekvárral, akármikor.


Hozzávalók (10 nagyobb gombóchoz):
25 dkg túró
2 ek. tejföl
1,5 dl búzadara
2 tojás
1 tk. cukor
1 csipet só
zsemlemorzsa, olaj
lekvár

A túrót villával áttöröm, a tojásokat hozzáütöm, a tejfölt és a búzadarát belekeverem, majd sóval és cukorral ízesítem. Kb. fél órát hűtőben pihentetem.
Közben a zsemlemorzsát kevés olajjal elkeverve aranybarnára pirítom. A túrós masszából tetszés szerinti nagyságú gombócokat formázok, majd forró, de nem lobogó vízben 5-6 percig főzöm őket. Néha egy villával megforgathatjuk a gombócokat, nehogy a fazék aljára ragadjanak. Ha feljönnek a víz felszínére, még 1-2 perc és készen is vannak. Átteszem őket a megpirított morzsára és alaposan összeforgatom, hogy mindenhová jusson.


Tálalásnál egy kevés morzsát még teszek a tányérra, a gombócokat pedig megszórom porcukorral, melléjük lekvárt kanalazok (sárgabarack lekvárral a legfinomabb).
A tejfölös verzió híveinek nyugodt szívvel ajánlom kipróbálásra, aztán ki-ki eldönti, melyik is ízlik a legjobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése