A nyúlhússal már régóta szemezgetek. Hiba volt eddig várni, a hétvégi menü fénypontja lett!
Hozzávalók (2 személyre):
50 dkg nyúlgerinc (csontosan)
2 dl száraz fehérbor
kakukkfű
zsálya
rozmaring
őrölt fehérbors
só
füstölt szalonna
olívaolaj
3 szem szilva, cukor
- A nyúlgerincet sütés előtti napon készítsük elő. Mossuk meg, a rajta lévő hártyát próbáljuk minél jobban leszedni, majd tegyük félre a páclé elkészítéséig.
- A fehérbor öntsük egy tálba és adjunk hozzá a fent felsorolt fűszerekből ízlés szerinti mennyiséget. Adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat is, és keverjük alaposan össze.
- A húst forgassuk be alaposan a pácba, jól dörzsöljük be mindkét oldalát, majd tegyük a hűtőbe másnapig.
- A sütés napján fogjunk egy tepsit, fektessük bele a húst és öntsünk rá a pác levéből. Mellé 4-5 szelet füstölt szalonnát is tegyünk.
- 180-200 fokon süssük, kb. 40-45 percig, közben locsolgassuk a páclével. A szalonnából, amikor azok már megpirultak, nyugodtan tegyünk párat a hús tetejére, nagyon finom lesz tőle.
- A párolt szilvához szükségünk lesz 3 nagyobb szilvára. Ezeket mossuk meg, magozzuk ki egy vágjuk gerezdekre. Egy kis lábasba engedjünk kevés vizet, tegyük bele a szilvákat és enyhén cukrozzuk meg őket. 10 perc alatt puhára párolódnak.
- Készítettem hozzá krumplipürét is, de akár magában a szilvával is nagyon finom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése